HTML

kopirájt300

Ez a blog egy készülő kiállítás része. Ápril 10-én nyítjük az Open Society Archive-ban, amikor 300 éve lesz, hogy Angliában az első modern szerzői jog törvény hatályba lépett. Magyar nem az anyanyelvem, előre köszönöm a türelmeteket a nyelvi boltásaimmal!

Friss topikok

Linkblog

a kiállítás az interneten

2010.03.14. 23:37 Jerzy Celichowski

Két ötletem van, hogy mit lehetne csinálni az interneten a kiállítással kapcsolatosan. Az első: szeretnék készíteni egy mp3 idegen vezetést. Ezt így képzelem el: a kiállításon különböző tárgyaknál el lesznek helyezve jól látható számok. A kiállítás honlapján pedig letölthető lesz egy mp3 fájl, amin fel lesznek véve magyarázatok e tárgyakhoz. Ugyanúgy, mint a múzeumokban, ahol egy hasonló szerepét jatszó elegáns eszközt ki lehet kölcsönözni a pénztárban. Az ember, mielótt eljön a kiállításra, letölti ezt a fájlt egy mp3 lejátszóra, az első számnál megnyomja a gombot, hallja "egy", jön a magyarazat, aztán "vége" és le lehet állítani, átmenni a következő tárgyhoz, stb.

A másik ötlet egy vezetett video túrára vonatkozik. A dolog egyszerű: valaki felveszi a videóra, hogy valaki más körbe mutatja a kiállítást, magyarázza a tárgyakat, stb. A video majd az internetre kerül és ha valaki nem is tud jönnni a kiállításra akkor is megnézheti ezt ilyen módon.

A kiálítás Creative Commons alatt meg lesz szervezve és csendben álmodozom, hogy majd valakik megcsinálják ezeket az eszközöket a tervezett magyar és angol kivül más nyelveken is.

5 komment

Címkék: internet creative commons mp3 idegen vezetés

filmek

2010.03.11. 22:46 Jerzy Celichowski

A kiállítás keretében szervezünk kis mozit on demand. Kiválasztottunk pár így vagy úgy a kiállítás témával kapcsolatos filmeket, amelyeket meg lehet majd nézni egy külön teremben igény szerint. A következő filmekről van szó:

A filmeket lehet majd a helyen letölteni. A többségük csak angolul van és kicsit aggodom, nem fog ez-e problémát okozni a látogatóknak, rémelem, hogy nem.

És még egy. A wikipedia bemutatásához megprobáljuk ezt a könyvet is hozni. Szurkoljátok, hogy összejöjjen a dolog:)

 

4 komment

Címkék: kiállítasi tárgyak kisérő filmek

divat

2010.03.05. 10:32 Jerzy Celichowski

Divat ez egy érdekes iparág a szerzői jog szempontból. A védelem, mit ott van, nem a tárgyokra (ruhákra) vonatkozik, hanem a cimkekre. Amúgy az egész dolog kopízáson alapul. Ha megmutatnak valamilyen, mondjuk, zakót a párizsi divat héten valami haute couture kollekció keretében, két héttel később Zara lehoz hasonló zakókat, H&M egy honappal később és egy év mulva ugyanazon fazonú zakók hódítanak a kínai piacon. És ebben semmi kivetnivaló sincs: a divatban valaki akkor nagy, ha róla ír a Vogue, ha tőle kopíznak. És mégis marad ez egy kreatív, nagy pénzeket mozgó, sztárakkal teli iparág.

A divatot meg fogjuk mutatni a kiállítson. Lesz persze Fashion TV, szeretnék még ilyen kopízás példait, ami nehéz, de remélem sikerül.

Szólj hozzá!

Címkék: divat szerzői jog

lefordítjük a Boyle képregényét

2010.03.03. 10:27 Jerzy Celichowski

Nagy Dániel, akiről korábban is írtam, vállalta, hogy megprobálja lefordítani magyarra a James Boyle Bound by Law c. képregényet. Nem kicsi a munka, azért aki tud segítsen Dánielnek! Lehet vállalni 5-10-15-20 stb. oldál fordítását, minden felajánlás számít. Dánielt a következő e-mail címen el lehet érni: nagydanielendre kukac gmail pont com. Mindenkinek, főleg Dánielnek, előre is köszönet!

Szólj hozzá!

Címkék: képregény james boyle

segítség a kiállítás megszervezésében

2010.03.02. 17:27 Jerzy Celichowski

Örömteli, hogy mennyire szívesen segíteni akar nekem sok ember. Kettőről fogok most írni.

Nagy Dániel egy frissen végzett jogász. A diplomamunkáját a Creative Commonsról írt. Felkeresett engem segítség ajánlatával és most dolgozik a kiállítással kapcsolatas sor szakmai kérdésen, ami nagyon hasznos.

Gervai Péter a magyar wikipedia alapítója pár ötlettel látott el, hogy hogyan mutassuk a wikipediát a kiállításon. Egy: csinájunk egy kis kiállítás a Wikipedia Commonsban lévő képekből (az Év Képei , a kiemelkedő képek, a legértékesebb képek egy adott témában, a jó minőségű - technikailag kiemelkedő képek), nyilvan, lehessen őket a helyszinen letölteni. Egszerűsített változat: egy slideshow az anyagból. Kettő: készítsünk és nyomtassunk néhány szöveg válogatást a wikipedia anyagából, ami, ugy tünik, egyelőre sajnos csak a német wikipediában működik. Három: mutassuk a legjobb mozgó képeket illetve animációt a Commonsból. Mind ötletes és kivetelezhető, megprobálom megvalosítani. Egyebként, amikor beszéltem Péterrel eszembe jutott, hogy érdemes lenne bemutatni a könyvben kiadott német wikipediát is.

A kiállítás egyebként open source jellegű és mindenki, aki hozzájárult társszerzőként fog szerepelni.


Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: wikipedia kiállítás

kisérő rendezvények

2010.02.23. 16:34 Jerzy Celichowski

Gondoltam, hogy jó lenne kisérő eseményeket rendezni a kiállításnak. Pás ötletem már megvan.

  • Vita a szerzői jog jövőjéről. Bodó szeretném meghívni (már mondott igent), egy konzervatív hozzaállás képviselőjét (keresek) plusz egy alkotót - egy aktivísta zenészt, írót, film rendezőt, stb. Ezt akár a kiállítás nyításkor meg lehetne rendezni.
  • Egy Creative Commons zenekor koncertje. Bodó javasolta a Nomada anyagát, ami a Nomada - Tilos Rádió - Creative Commons Magyarország közös remix projektjük keretében jelent meg. Esetleg valakinek más ötlete is lenne?
  • Public Domain Party avagy Közkincs buli. Ünnepeljük a közkincsbe 2010ben kerülő müveket! Azon gondolkodom, hogy ki lehetne itt a partner. Más országban könyvtárokban szoktak ilyen eseményket szervezni, nálunk kivel lehetne erről beszélni?
  • Remixing workshop. Tanuljunk, hogy hogyan lehet remixet készíteni. Kinek lehet ezt felajánlani?
  • Wikipedia workshop. Itt legalább tudom, hogy kivel beszéljek:) Írtam is neki, várom most a válaszát. A workshop keretében lehetne megtanulni, hogy kell wikipedia cikkeket írni.
  • És a végen valami a gyerekeknek is: élő szertar videoblog adása:) Ha valaki nem ismeri, ajánlom! Minden szerdán megjelenik egy rövid video egyszerű tudományos kisérlettel (gyerekek imádják!), és mind a CC licenc alatt.

A filmekről máskor írok.

Egybként sok ember jelentkezik, ajánl segítséget, amire nagyon hálás vagyok. Többek közt kaptam ezt a gyönyörű szerzői jog bonyodalmák vizualizációját (kösz, Péter!).

 

 

 

 

 

4 komment

Címkék: szerzői jog kisérő rendezvények

Bodó kalózokról a HVGben

2010.02.18. 09:56 Jerzy Celichowski

Orsi küldte nekem linket ehhez az interjúhoz. Pár érdekes részlet:

"HVG: Egy friss, Lakatos Zoltánnal közösen készített kutatásukban nem kevesebbet állítanak, mint hogy az illegális internetes filmletöltéseknek eddig nem tárgyalt társadalmi hasznuk van. A megfigyelt magyar fájlcserélő, más néven torrentoldalakon a forgalom nagyrészt olyan alkotásokból állt, amelyeket nem lehetett megnézni sem a multiplexekben, sem az artmozikban. Ha így is van, ettől a kalózkodás még komoly veszteségeket okoz a forgalmazóknak.

B. B.: A vizsgált két hónapos időszakban a 3600 letöltött filmnek csak 4 százaléka volt olyan, amelyet a moziban is játszottak. Erre a 152 filmre 1 millió 650 ezren váltottak jegyet, és csak 160 ezren töltötték le őket a világhálóról. Azért ez nagyon erősen árnyalja azt a képet, hogy az illegális letöltések fenyegetnék a filmforgalmazás mozis csatornáit! A világhálós kalózkodás ráadásul nem csupán a fizetés kikerülését jelenti: radikálisan megváltoztatta a fogyasztási szokásokat is. Ha mondjuk arra támad igényem, hogy megnézzek egy nívós filmet, hát felmegyek a netre, és letöltöm mondjuk Jim Jarmusch Törvénytől sújtva című klasszikusát."

és

"A világhálós kalózokban is van betyárbecsület, sőt a kiadók iránti tisztelet is. Az egész a közösségi, szakszóval web2-es portálok sajátos működési metódusával magyarázható. Ezek az oldalak ugyanis nemcsak a tartalmat szolgáltatják, mint a tévék vagy a mozik, hanem az erről szóló szubjektív, ezért a reklámoknál jóval hitelesebb információkat is közvetítik, ráadásul a közösség diskurzusának, életének is terepei."

Az a második részlet különösen érdekes. Nagyon szívesen megtudnék többet erről. Ez a betyárbecsület, informális szabályok még egy alternatívát jelentenek a szerzői jog területén.

 

Szólj hozzá!

Címkék: bodó balázs hvg kalózkodás

kiállítandó tárgyak

2010.02.18. 08:18 Jerzy Celichowski

Miközben gondolkodunk a kiállítás koncepcióján elkezdtem összeállítani a kiállítandó tárgyak listáját. Íme néhány:

  • A szerzői jogról szoló WIPO képregény és a James Boyle képregénye. Az utóbbit valaki talán fordította magyarra? Lehet, mivel egy Creative Commons munkáról van szó. Ha nem, volna talán jelentkező?
  • Kalozkodás elleni figyelmeztetés és átdolgozásai, mint ez, ez, ez, vagy ez. Szép remix példai. Kicsit azon gondolkozom, vajon nem lenne érdemes megmutatni a Bukás népszerű remixeket, mint ez vagy ez.
  • Kalóz Partok propaganda anyagok - csak nem tudom még, hogy hol találom ezeket:)
  • Szoftver rendőrség anyagai - dittó.
  • Open Access promociós anyagok - van már poló, karikatúra, jelvény és fotó.
  • szabad sőr Dániábó!
  • Munkát, amelyek a public domainbe kerültek 2010 elején, mint magyar szerzőktől, mint a külföldiektől, szeretnénk lehetővé tenni, hogy a látogatók a helyszinen másolhassák őket és hazavihessék majd
  • Szabad terjesztesű munkák, mint Trent Reznor zenéje vagy Cory Doctorow illetve Larry Lessig könyvei. Magyar példákok szívesen bemutatnék is - valakinek volna javaslata, hogy kik legyenek ezek?
  • Szabad szoftver - valószinüleg Ubuntu CDek
  • Open Educational Resources - saját tankönyv készítés a CK12 szajton. 

Nyilvan, több ötletünk is van, de örömmel fogadnánk több javaslatot! Ezekért előre is köszönöm.

13 komment

Címkék: kiállítasi tárgyak

A kiállítás koncepciója

2010.02.16. 21:52 Jerzy Celichowski

Korlátozottak a lehetősegeink, kevés az idő, kicsi a hely – muszáj egy fókuszt adni a kiállitásnak. Gondoltam, mindenki amúgy is tudja (a film és zeneiparnak köszönhetően:) egy pár dolgot, mármint azt, hogy a szerzői jog jó, mert elősegíti a kreatívitást és innovációt, a kalozkodás rossz, ha pedig mégis kalozkodsz, rajtad csap majd a rendőrség. Ezeket tehát nem kell elmondani.

 

Ami kevésbé jelen van a közbeszédben az a jelenlegi “all rights reserved” típusu hozzaállás alternatívai, mint a public domain, Creative Commons, stb. Gondolom, ezeket érdemes lenne bemutatni a kiállitáson. Ők azért érdekesek, mert a jelenleg válságban lévő intellektuális tulajdon rendszer lehetséges kiutjaira mutatnak. A szerzői jog nem egy rossz dolog, de a mostani rendszer már nem működik jól. Egyrészt azért, mert tulságosan a jog bírtokosa felé tolta a bírtokos-felhasználó egyensúlyt, másrészt azért, mert a legutóbbi technológiai fejlemények miatt – és a technológia mindig is befolyásolta a szerzői jog fejlődését – elavulttá tette az internet-előtti szerzői jog megoldásokat.

 

Nyilván, néhány alap információt azért szeretnénk adni a látogatónak. Először, mi is volt a Statute of Anne. Másodszor, mik ezek az “all rights reserved” alternatívai. Végül is, hogyan fejlődött a szerzői jog az utolsó háromszáz évben, hogyan lett egyre hosszább a védelem időtartalma, hogyan válaszolt a szerzői jog különböző technológiai innovációkra, milyen szerepet játszott itt a politika – és hogyan befolyásolták a magyar állam hozzaállását Bartók és Kodály.

 

Hogyan hangzik ez?

 

Szólj hozzá!

Címkék: all rights reserved creative commons public domain

szerzői jog kiállitást szervezünk az OSAban

2010.02.15. 18:25 Jerzy Celichowski

Üdvözlök mindenkit!

Ez a blog egy készülő kiállításról fog szólni. Az apropója az első modern szerzői jog törvény hatályba lépésének a 300ig évfordulója. A Statute of Anne-ről van szó (még a magyar wikipedia sem fordítja ezt a nevet), Angliában vezették be.

A kiállítás koncepcióján és részleteken dolgozunk, a blogon folyomatosan közölni fogok információt róla és örülni fogok, hogy válaszul kritikát és megjegyzeseket kapok. Ezzel érdekesebb lehet, remélem. A kiállítást az Open Society Archives-nál (OSA) szervezzük.

A magyar nem az anyanyelvem és tulajdonképpen idaig nem is írtam semmit ezen a nyelven, ami nyilvánosságra kerülne. Biztos sok hibát el fogok követni (néhány közülük talán legalább vicces lesz:), előre köszönöm a türelmeteket. Ha valakinek kedve lenne kijavítani ezeket időnként, a javitásokat a kommentekbetegyétek.

A végen egy disclaimer disclosure (ha valaki tudja, hogy hogyan kell ezt magyarul mondani, szóljátok!). Az Open Society Institute Information Programnál dolgozom és Rév István, az OSA igazgatója, aki megkért engem a kiállítás megszervezésére, egyben nálunk a kurátorium elnöke. Habár munkánk során sokat foglálkozunk a szerzői jog kérdesekkel, ez a kiallítás nem tartozik közvetlenül a munkakörömhez, ez egy extra kihívás számomra.

 

3 komment

Címkék: kiállítás szerzői jog open society archives statute of anne

süti beállítások módosítása